Borítómustra: Made You Up

Nem a külső számít, hanem a belső – ez könyveknél hatványozottan fontos. De! Ismerjük azt az érzést, mikor meglátunk egy csodálatos borítót, és ellenállhatatlan vágyat érzünk arra, hogy a magunkénak tudhassuk? Hogy levegyük a polcról, és bágyadt vigyorral nézegessük, hogy milyen szép? És ez a gyönyörűség csakis a miénk? Ilyenkor senkit sem érdekel, mit takar a belső, pont.

A könyvnél a borító a legfontosabb, az hívja fel a figyelmünket arra, hogy érdeklődni kezdjünk a történet iránt, hogy elolvassuk a fülszöveget. Ha nem fog meg minket a fülszöveg, a borító akkor is cselesen rávehet arra, hogy megvegyük a könyvet. Nálam ez még akkor is jelentkezik, amikor az angol ebookok között válogatok, holott ebookban aztán annyira mindegy, milyen a külcsín, mikor úgysem foghatom a kezembe, és mégis. Kéne alapítani egy Anonim Könyvborítófüggők Klubját, sok tagja lenne, azt hiszem.

De vajon mit takarnak a borítók? Mit közvetítenek az olvasónak? Hogyan hatnak ránk, és mit ragadnak ki a történetből? A Borítómustra egy rovatféleség lesz, ahol időnként kiválasztok egy-egy borítót, és próbálom kicsit értelmezni, amit látok rajta. Jó móka lesz!

A mostani áldozatom Francesca Zappia Made You Up című könyve – tegnap fejeztem be, imádtam –, aminek a borítója szerelem volt első látásra. A borító miatt határoztam el, hogy nem érdekel, miről szól, én elolvasom, és kész. Nagyon sok gyönyörű grafikával találkozom, de ez még azok közül is kiemelkedik, talán az esőhöz való vonzalmam miatt, vagy mert imádom a türkizt, nem tudom, de nem tudok betelni vele.

A kompozíció egy vörös hajú lányt takar, a főhőst, Alexet, aki egy esernyőt tart a feje fölé a lezúduló eső ellen. Az eső nagyon erős sugárban érkezik, nem is valódi eső, hanem élénk színű festékcsík. Ilyen formában a skizofrén Alex képzeletében létezik, ahol minden sokkal élénkebb, szokatlanabb, ő akár ilyennek is láthatja az esőt. Viszont maga az eső voltaképpen nem is eső, hiszen nem egyenletesen oszlik szét, hanem pontosan Alexre ömlik. Olyan mintha nyakon öntenék vele, és ez a valóságot testesíti meg, a tényt, hogy Alexnek szembe kell néznie a valósággal, fel kell fognia, hogy bizonyos dolgok valójában nem úgy vannak, mint hitte, és ez a felismerés olyan, mint egy vödör jeges víz a nyakába. Van is egy ilyen mondat a könyvben, ami szó szerint megfogalmazza ezt (és még nem tartottam ott, mikor ez a bejegyzés született):

„Amikor visszatekintve rájössz, hogy milyen könnyen meghalhattál volna, anélkül, hogy felfogtad volna, milyen halálos a lény, ami megölhetett volna, az olyan, mintha egy vödör jeges vizet öntenének az arcodba.”

Az esernyő áll Alex és a valóság útjába, egy védőpajzs, ami egy ideig képes távol tartani a valóságot, de abból, hogy Alex szemét nem látjuk az esernyő alatt, leszűrhető, hogy már gyülekeznek a felhők a feje felett. A szem hiánya komor hangulatot kölcsönöz a képnek, azt sugallja, hogy Alexnek nincs könnyű élete a betegsége miatt, és ezt még betetőzi az anyja hozzáállása is. Másrészt ez a valóság a többiek valósága is, amelyikben nincsenek tisztában az igazsággal. Alex menedéket keres az esernyő alatt, hogy mások ne tudhassák meg, hogy skizofrén, de ez csak idő kérdése, ezt ő is tudja jól.

A Made You Up cím pont az esernyőn jelenik meg, ami a választóvonal képzelet és valóság között, és arra utal, ami a könyvben végighúzódó kérdés: vajon Alex kitalálta a kék szemű srácot, akivel ki akarta szabadítani a homárokat vagy sem?