2015-ös tavaszi leltár

Ez a tavasz is hamar elröppent, de nem tétlenkedtem ezúttal sem, sőt, ami azt illeti, sikerül is meglepődnöm az olvasási mennyiségen.

Merthogy 18 könyvet lenyomtam e három hónapban, ami azért furcsa, mert jóval kevesebbnek érződött. Mostanában olvasási válságban szenvedek, ami esetemben inkább dekoncentráltság okozta válság, érzem, hogy akarok olvasni, adott esetben tetszik is, amit olvasok, de elkalandozik a szemem és a figyelmem. Ebben mondjuk nagy szerepe van annak is, hogy papír alapú könyv ritkábban jut most a kezembe, az egyéb technikai eszközök meg nem éppen a kényelmet testesítik meg (életem legszebb napja lesz, mikor elmondhatom, hogy egy Kindle tulajdonosa vagyok, de az arrébb van még). Mostanában valahogy sokkal szívesebben nézek valami sorozatot, mert ráadásul még filmeket se nagyon bírok nézni, ami nagyon durva, még sosem volt ilyenem. Még mindig nem láttam A THG 3. részének első felét, elhiszitek? Mert én nem. A passzív tevékenységek űzése helyett visszatértem régi hobbimhoz, a Photoshophoz, amit azért nem szeretek, mert baromi időigényes, a legkisebb részleteken is el tudok szöszmötölni, mert nem vagyok elégedett azzal a kreációval. Mutatok 1-2-t, hogy miket alkottam, és halkan megsúgom, hogy egyszer új design is lesz, amint eljutok addig, hogy a sorozatlogós képet megcsináljam, mert a mostani már eléggé nem aktuális.


Szóval ehhez képest a 18 könyvet tök jó eredménynek könyvelem el. (Ja, a Holdon a kutyám csücsül.)

Márciusban folytattam Jennifer Rush Altered című sorozatát a harmadik kötettel, a Rebornnal, amiről azt hittem, hogy a trilógia lezárása, csakhogy ez már nem úgy néz ki, hogy trilógia lenne. Így a sorsa számomra még kérdéses, mert az első két részt, a világot és a karaktereket nagyon szeretem, de több ilyen kaliberű történetet, mint a Reborn, nem tudnék elviselni. Egyrészt nem az volt a főszereplő, aki az első két kötetben, pedig én Anna szemszögéből olvastam volna, másrészt egy olyan karakter nézőpontját kaptuk meg Nické mellé, akiről eddig azt sem tudtuk, hogy a világon van. Nem hozta ez a kötet azt a színvonalat, amit megszokhattunk, a történet összehányt, béna megoldásokat alkalmaz (a főhős nem ismeri fel az egyik karaktert, akivel mindennap találkozik, hogy látta már korábban, de valakinek a hangját 6 év távlatából igen, úgy, hogy csak egyszer hallotta…), instalove, és még sorolhatnám a hibáit. Csalódás volt.

J. R. Johansson Álmatlansága már izgatottan várta a polcomon, hogy levegyem, végigsimítsak a borítón és elvesszek a sorok között. Azt elmondhatom, hogy az álomképekben, a belső küzdelem okozta feszültségben sikerült. A történet nem teljesen nyerte el a tetszésemet, elég sok problémás pontja volt (miért találja ki Parker hirtelen, hogy a halálán van? Az egyik szál félelmetesen idomult a főszálhoz, csak éppen az adott karakternek fogalma sem volt róla, milyen képessége van Parkernek), és sajnos a csavarok is eléggé kiszámíthatóak voltak.

Ezután Courtney Summerstől az Éles helyzet került sorra, amitől nem vártam sokat, lévén zombis könyv, de mivel egyáltalán nem a zombikról szólt, hanem az emberi természetről nyomás alatt, hihetetlenül imádtam. Szeretem az ilyesmit, amikor a történéseket nem az akció felől, hanem a pszichológia felől közelítik meg.

A nyomasztó zombis cucc után egy könnyed chick-lit könyvet vettem a kezembe, Sophie Kinsellától a Segítség, kísértet!-et, ami éppen olyan Kinsellás volt, mint vártam, és kellemes órákat okozott, míg az ágyamban fetrengve nevetgéltem.

Látszik, mennyire csapongtam a stílusok között, mert ezután egy olyan fura könyvet olvastam, ami azóta is csak kérdőjeleket szül bennem, ha rágondolok. A Don’t You Forget About Me kiemelkedő darabja volt a tavaszi olvasmányaimnak, annyira szokatlan, annyira bizarr, annyira furcsa, hogy nem is kategorizálható, és annak ellenére, hogy az elején alig bírtam haladni vele, a végére annyira kiakasztott – jó értelemben persze –, hogy azóta is eszembe jut néha.

Kelly Oram Szívzűrterápia strébereknek című könyve a molyos áradozás miatt teljesen spontán módon került elolvasásra. Nem várólistáztam, nem agyaltam rajta, 2-3 napon belül csak pozitív értékeléseket olvastam a követettjeimtől, és hát úgy voltam vele, miért ne. Egy könnyed, aranyos, vicces YA sztori bármikor képes feldobni a napomat. És nyújtotta is azt, amit vártam.

Alessandro D’Avenia Fehér, mint a tej, piros, mint a vér című könyve újraolvasás volt, nézegettem a polcomat, és vágytam azokra a gondolatokra, amiket e könyvecske tartalmaz, így hát megadtam magamat a késztetésnek. Másodszorra is ugyanúgy elvarázsoltak a szavak.

Április közepén fejeztem be Joss Stirling Lélektársak – Sky regényét, ami fantasztikusan indult, azt hittem ilyen aranyos, gimis lávsztori lesz egy kis természetfeletti plusszal, aztán átcsapott egy szörnyen béna akcióregénybe, ami bűzlött az irrealitástól. A jó könyvnek az a dolga, hogy elhitesse velem, hogy ez bármikor megtörténhet, ennek a könyvnek ez nem sikerült. Meg is rekedtem vele, és az olvasással is, majdnem 3 hét alatt sikerült befejeznem.

Kody Keplingertől a The DUFF – A pótkerék című könyvet azért olvastam el, mert felkeltette az érdeklődésem a film. Igazából nem mondom, hogy rossz volt, de nem volt jó sem, és a film sokkal jobban tetszett. Mondjuk tény, hogy a szereplők nevein meg a DUFF-lét elvén kívül semmi egyezés sincs a kettő között. A film sem váltja meg a világot, egyike a tucat tinivígjátékoknak, de ezek nálam mindig is guilty pleasure-nek számítottak, ez van. Régen azt hittem, kinövöm őket, de úgy látszik, nem.

Ezután rám jött, hogy disztópiát akarok, azonnal! Így hát elkezdtem darálni a Razorland-trilógiát, aminek az első része a Menedék a világfelépítés hibái ellenére is tetszett a posztapok hangulat miatt, a második része viszont eléggé a bögyömbe kerül azáltal, hogy 1, a szerző egy óvodás értelmi képességeivel ruházza fel az olvasóit, ezért mindent agyonismétel 2, az egész első részt felelevenítette, ergo minek is olvastam el az első részt, nem tudom. Ezért félre is raktam kicsit, még nem tudom, mikor kerítek sort az epic(?) fináléra.

Még ebben a hónapban elkezdtem Moira Youngtól a Blood Red Road-ot, mert a disztópia éhségemet még mindig csillapítanom kellett, és ez a könyv fenn van Goodreadsen a legnépszerűbb olvasások között. Nézegettem mostanában, hogy a populáris könyvek nagy részét már olvastam, és most célul tűztem ki pótolni a hiányosságokat. Nagyon-nagyon szerettem ezt a könyvet, hogy aztán…

… májusban a folytatása, ami olyan volt, mint egy falat kenyér az éhezőnek, mérhetetlen csalódást okozzon. Komolyan mondom, nagyon ritkán van szerencsém ilyesmit átélni (legutóbb The Program és a folytatása), és nem jó érzés, nagyon nem. Young olyan szappanoperát kreált az egész sztoriból, hogy azt még egy telenovella is megirigyelné, a kedvenc szereplőm alig szerepelt, Sabát és Lugh-t pedig úgy utáltam, hogy arra szavak nincsenek. Annyira felhúztam magam, hogy a 3. résznek is utánanéztem, mi lesz benne (ilyet sose csinálok), és annyira kiborultam, hogy még azt sem tudom, mi lesz vele.

Félre is raktam egy időre a Rebel Heartot, hogy belevethessem magam Kiera Cass tündérmeséjébe, a The Heirbe, amivel kapcsolatban szkeptikus voltam, hiszen a 2. résszel sem voltam elégedett, a 3. meg minden várakozásomat alulmúlta. Így hát jól meglepődtem, hogy ugyanannyira élveztem, mint anno a The Selectiont.

Cally Taylortól A mennyország várhat téves helyen szerepelt az agyamban, én mindig azt hittem, hogy ez ilyen természetfeletti misztikus sztori (a magyar kiadás borítója is ezt sugallja). Aztán beleolvastam, és kiderült, hogy humoros. Ja, merthogy ez chick-lit? Jó tudni, sose jöttem volna rá. De miután sikerült, pillanatok alatt lecsúszott, és annyira jó volt. Szerintem gyakrabban kéne chick-litet olvasnom, csak eddig eljutottam odáig, hogy a műfajon belül van Sophie Kinsella. A felnőtt női irodalom nem az én világom, de ez a lazább válfaja bejönne szerintem.

Már említettem korábban, hogy érdekelnek az írással kapcsolatos kulisszatitkok (az utóbbi egy évben sikerült eljutnom odáig, hogy írogatok magamnak, nem abbahagyom azzal a felkiáltással, hogy ez úgyis szar), úgyhogy a Kezdő írók kézikönyvében próbáltam megtalálni a választ arra, miképpen születik egy történet. Igazából nem volt rossz könyv, de azoknak szól inkább, akik minimális mennyiséget olvastak életük folyamán, mert szerintem, aki több száz könyvön túl van, azért ha nem is precíz mélységekig, de nagyjából tisztában van egy könyv szerkezeti felépítésével. Egyébként azt szerettem még a példákban, hogy leírják mit hogyan nem szabad csinálni, és erre ezer és ezer könyvet tudnék sorolni, hogy márpedig abban pontosan úgy van, ahogy nem szabad csinálni. Azt hiszem abban kiegyeztünk, hogy mindennemű írás olyan, mint a többi művészet, nem lehet skatulyázni, a befogadótól függ.

Jane Teller Semmi című könyve a pszichológiai vonatkozás miatt érdekelt, és ami azt illeti, elég durva volt, csak kapkodtam a fejem, hogy mennyi hülyegyerek van a könyvben. És valahol el is szomorított, mert tudom, hogy az emberek a való életben is ugyanígy engednek a csoportnyomásnak, és elveszítik a józan ítélőképességüket, ez mindennap megmutatkozik akár a legapróbb dolgokban is.

Bár csak június elején fejeztem be, de nagy részét májusban olvastam, úgyhogy idesorolom Maria Dahvana Headleytől a Magoniát, amit majdnem félbehagytam, annyira idegesítettek a narrátorok, a nulla cselekmény, de szerencsére nem tettem, és egy olyan különleges élményben volt részem, amiben nagyon ritkán.

Ezek mellett még elkezdtem az Illustrator oktatókönyvet egy majd én jól megtanulom felkiáltással, amivel nem nagyon haladok, és egyelőre kínainak érzem, pedig Photoshop terén sok a tapasztalatom. Remélem, sikerül azzal is foglalkoznom, végül is nincs benne sok lecke, csak lusta vagyok, mint a franc.

Befejezett sorozatok: -
Elkezdett sorozatok: Álmatlanság, Blood Red Road, Lélektársak – Sky, This Is Not A Test –Éles helyzet, Menedék,
Legjobb könyvek: This Is Not A Test – Éles helyzet, Segítség, kísértet!, Don’t You Forget About Me, Fehér, mint a tej, piros, mint a vér, Menedék, Blood Red Road, The Heir, A mennyország várhat, Magonia, Semmi
Legrosszabb könyvek: Lélektársak – Sky,  Rebel Heart
Legnagyobb csalódás: Rebel Heart, Reborn

Hűha, most nézem ez egy jó időszak volt, sikerült jó könyvekhez nyúlnom, és csak egytől (Rebel Heart) akartam falnak menni.

Összesen tehát 18 darab könyvet olvastam, ebből 0 sorozatzáró, 5 új sorozat nyitókötete (2-t folytattam, 2 kasza) 6 könyv angol, 12 magyar.