Jasmine Warga: My Heart and Other Black Holes

Figyelemfelkeltő cím, figyelemfelkeltő borító, figyelemfelkeltő tartalom, kizárt volt, hogy Jasmine Warga debütáló regényét ne olvassam.

Aysel apja borzasztó tettet követett el, aminek Aysel is issza a levét. Az emberek elfordulnak tőle, nincsenek barátai, az édesanyja és a féltestvére is más szemmel néznek rá. Nincs oka arra, hogy éljen, hiszen semmi örömet nem okoz már számára, ezért elhatározza, hogy véget vet az egésznek. A kedvenc oldala a Smooth Passages, ahol hozzá hasonló emberek kommunikálnak egymással. Ezen az internetes platformon az öngyilkosságra szomjazók párt keresnek maguknak, hogy motiválják egymást a cél eléréséhez. Aysel meglátja Roman hirdetését, és úgy tűnik a sorsuk eldöntetett: április 7-én közösen távoznak el az élők sorából.

Bármennyire is lehangoló a könyv kiinduló szituációja, azt meg kell hagyni, mindenképpen ötletes és újszerű felütéssel operál. Lelkierő kell ahhoz, hogy egyáltalán belevágjunk ebbe a történetbe, amit már az elejétől kezdve súlyosan depressziós gondolatok szőnek át. Aysel borús gondolatai rátelepedtek a mellkasomra, és kiszorították belőlem a levegőt, holott megértettem, miért akarja feladni. Azt állítják öngyilkosnak lenni gyávaság, de akik nem ismerik a magányt, azok könnyen osztják az észt. Ezzel csak oda akarok kilyukadni, hogy nem ítélem el azokat, akik véget akarnak vetni az életüknek, mert lehet, tényleg van az a pont.

„Gondoltál már rá? Mi van, ha ez nem a vég, és még egy ennél is rosszabb helyre kerülünk?”

A regény egy oppozíción keresztül érzékelteti az öngyilkossági vágy különböző okait. Aysel egyedül van, nincsenek barátai, a suliban pletykák keringenek róla. Ezzel szemben Roman népszerű, a szülei szeretik, tehetséges a baseballban, mindene meglehetne, de olyan bűntudata van, amivel nem képes együtt élni.

Aysel az én életkedvemet is a feketelyukába nyelte el, de a kíváncsiság hajtott előre, tudni akartam, mi történt, mit tett az apja, hogy a lánya élete ilyen mértékben kisiklott. Ez a szándékos információ visszatartás sarkallt arra, hogy faljam a sorokat, pedig néha kedvem lett volna félretenni és emészteni a rengeteg negativitást.

Ahogy haladtam előre, egyszer csak rájöttem, hogy Aysel bemagyarázza magának az egészet, és a saját félelmeit vetíti ki másokra, így szembesíti magát velük. Minden, amit hisz, nem valós, csak a képzeletének terméke. Az őt körülvevő emberek egyáltalán nem rekesztik ki, csak nem engedi be őket, és azt hiszi, senkit sem érdekel. A félelme, hogy olyanná válik, mint az apja, legyűri, és meg akarja szabadítani a világot attól a sötétségtől, ami benne lakozik, és bármikor eluralkodhat rajta.

„A pályaválasztási tanácsadók imádják mondogatni: gondolkodj pozitívan, de ez lehetetlen, mikor ez a valami benned elfojt minden cseppnyi boldogságot, amit termelsz. A testem egy hatékony boldog-gondolat-gyilkoló gépezet.”

Roman bűne viszont teherként nehezedik rá, és nem tud szabadulni tőle. Hiába részesül osztatlan figyelemben, hiába magyarázzák el neki, hogy nem az ő hibája, megbocsátanak, ő nem képes magának. És mivel nem tudja magát túltenni magát a felelőtlenségén, úgy érzi, nem érdemli meg, hogy éljen. Úgy fair, ha ő is meghal, csak így egyenlítheti ki a számlát.

Jól érzékelhető a két véglet: Aysel nincs tisztában a környezetével, Roman viszont nagyon is tisztában van vele, és ennek megfelelően hozzák meg ezt a súlyos döntést.

Tehát adott két depressziós tinédzser, az egyiküknél a halálvágy képzelt, a másikuknál pedig valós okon alapul, akiket összeeresztünk. Vajon mi történik? Összedolgoznak és a végén mindketten meghalnak? Vagy rájönnek, hogy élni mégis érdemes?

Nyilvánvalóan az együtt töltött idő során egy változási folyamat veszi kezdetét, amit Aysel narrálásában követhetünk végig. Megkedveli Romant, fontos lesz neki a fiú, valahogy ismét felbukkannak az örömteli pillanatok az életében, melyekért talán mégis érdemes folytatni. A történet egy fokozatosan felfelé haladó íven halad, ahogy Aysel egyre inkább kezdi máshogy látni a világot. Mert ez a kulcs: a világ attól függően látszik szépnek, ahogyan nézzük.

 Imádtam Aysel gondolataiban lubickolni, ahogy a halálról elmélkedik, és ezeket a gondolatokat összeköti kedvenc tantárgyával, a fizikával. A fizikával, ami sosem volt szívem csücske, de ebben a történetben örömmel ízlelgettem a fizikai természetű gondolatokat. A potenciális energiánk mozgási energiává alakul, és a mozgási energia visszaalakulhat potenciális energiává, de vajon mi történik az energiánkkal a halálunk után? A fizika törvényei szerint az energia sosem elenyészik el, hanem átalakul, ez pedig azt jelenti, hogy halálunk után is itt maradunk. Nagyon tetszett az a rész, mikor Aysel az élettel kapcsolatban párhuzamba vonja Einstein relativitáselméletét és Milton Elveszett paradicsomát. Fizika és irodalom egy kontextusban, az azért nem semmi.

„De igazából Milton és Einstein nagyjából ugyanazt mondta. Minden szubjektív az emberi elmében. Az érzelmeink, a véleményünk, mind relatívak. A nézőponttól függ.”

Lebilincselő az út, amin Aysel keresztülmegy, és vele mi is. Reményt ad arra, hogy érdemes küzdeni, és élni, mert van miért. Roman helyzete viszont teljesen más, mert nem a koholt félelmei vezérlik. Érdekes, hogy tényleg, mindenki mellette áll, de mindhiába, kizárja az embereket az életéből. Nincs senki sem, aki ki tudná húzni a mélyvízből. Az a kérdés, hogy Aysel képes lesz-e rá, hiszen ott van a saját romokban heverő élete, amit újra fel kell építeni.

A szerelmi szál nem túl domináns, mégis nagyon szép, ahogy a szeretet kibontakozik e két megtört fiatal között. Eljutnak arra a pontra, mikor meg akarnak halni, de azt viszont nem akarják, hogy a másik meghaljon. Ez a könyv a szeretetről is tartalmaz gondolatokat, elmondja, mik azok a tünetek, amik jelentkeznek, mikor igazán törődünk valakivel. Hogy a legapróbb hülyesége is fontos lesz számunkra, csak mert a szerettünk szereti.

A könyv hűen mutatja be a depressziót tüneteit, amikor az ember annyira elhagyja magát, hogy semmi sem érdekli, nincs életkedve, és csak otthon ül a négy fal között. Aysel kívülről inkább egyszerűen csak zárkózottnak tűnik, aki állandóan viccelődik és nevet, de őszintén, örömmel mosolyogni egyáltalán nem képes. És azt is jól bemutatja, ahogy megindul a változás folyamata egyik napról a másikra.

A My Heart and Other Black Holes a szerző debütáló regénye, és azt kell mondjam, hogy le a kalappal. Csodálatosan ír, a stílusa gyönyörű, és végig az érzelmeimmel játszott. Olvassátok!

Értékelés: 5/5

Borító: 5/5

Kiadó: HarperCollins/Balzer + Bray

Megjelenés éve: 2015

Oldal: 302