Joss Stirling: Lélektársak – Sky

Éppen valami könnyed gimis történetre vágytam, és ebbe beleolvasgatva egészen tetszett a stílusa, így belevágtam. Ráadásul elég sokan dicsérik, milyen jó.

Skyt gyerekkorában kitették otthonról. Semmire sem emlékszik abból az időszakból, néha színeket lát, de ezt a képességét próbálja elnyomni magában. Nevelőszüleivel Angliából Amerikába költözik. Az új suliban megismerkedik Zeddel, a rosszfiúval, és amikor Zed rájön, hogy Sky a lélektársa, egy csapásra beleszeret a lányba.

Hmm, kicsit ismerős a sztori, nem? Van egy cseppnyi Twilight utánérzet: félénk lány új városba költözik, felkelti a megközelíthetetlen rosszfiú figyelmét, akihez különleges szál fűzi, telepátia, a srác nem megy suliba, mert mellékes szabadidős tevékenysége van, a srác családja különleges, és az ellenségeik Skyt használják fel csalinak…

A kezdet (amikor még a Twilight párhuzam sem tűnt fel) ígéretes volt. Nagyon tetszett ez a könnyed stílus, erre volt szükségem. Az elején Sky is aranyos, jókat mosolyogtam a fura gondolatain, és amikor megtetszett neki Zed, azt hittem, hogy a különleges képessége kibontakozása mellett lesz egy cuki szerelmi szál. 

A felütésből nyilvánvaló volt, hogy Sky rejtélyes múltja a regény sarkalatos pontja lesz, így kíváncsian vártam, hogy kiderüljön, miért van ez a képessége. Elvileg a vele történtek miatt egy nagyon szerény lánynak van beállítva, én ezt nem mindig vettem észre. A suliba kerülve is azonnal lesz egy csomó barátja, abszolút nem tart az emberektől, pedig szerintem az lenne a minimum főleg, miután megtudjuk az igazságot.

Az írás nem elég erős ahhoz, hogy közvetítse az olvasóhoz a Skyban végbemenő érzéseket, pedig elég durva dolgokon megy keresztül a könyvben, és ez mégsem csapódik le olvasás közben. A döntései is random történnek, egyszer ezt határozza el, két mondattal később meg azt. Egyfajta elmecsatának próbálnánk a szemtanúi lenni, csak ez nem jön össze.

A világkidolgozás vázlatpontokba szedett: vannak a különleges képességekkel rendelkező savantok, azon belül meg az egymásnak rendeltetett lélektársak. Minden savantnak más-más képessége van, Zed a család legfiatalabb tagjaként erősebb mindenkinél. A világon szerteszét élnek ezek az emberek, és nagyon ritka, hogy valaki megtalálja a lélektársát, úgyhogy önmagában már maga a csoda, hogy Sky és Zed találkoznak. Ennyi, amit a savantok világáról tudunk, pedig érdekes lenne jobban megismerni őket, mert ez a regény erőssége.

Sky Zeddel való kapcsolata a semmiből jön. Zed eleinte bunkózik, de mikor rájön, hogy Sky a lélektársa, azon nyomban szerelmes lesz belé, holott az égvilágon semmit sem tud róla. Mivel a lélektársa, ennek ez a következménye, bővebb kifejtést ne is várjunk. Ez a mindenfajta átmenet nélküli egymásra találás egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet még úgy sem, hogy Sky nem adja be azonnal a derekát az örök szerelem kérdéskörben.

A romantika akörül forog, hogy Sky nem tud mit kezdeni a lélektárs léttel, Zed pedig arra vár, hogy Sky elfogadja a sorsát (közben azért együtt járnak). Mivel hamar összejönnek, ezért tippelni sem tudtam, milyen irányba halad a történet, de az tény, hogy esélyem sem lett volna eltalálni, erre sosem gondoltam volna.

Ugyanis a Lélektársak átváltott valami totál hihetetlen ZS kategóriás akciófilmbe tanúvédelmi programmal, elrablással, elmebajjal, és én ezt a cselekményben bekövetkezett törést utólag sem tudom hova tenni, annyira nem fér össze a könyv eleje a többivel. Eleinte olyan aranyos volt az egész, aztán meg már szörnyen idegesített, és csak túl akartam lenni rajta. Ráadásul pont nem a legjobbkor, egy olvasási válság kellős közepén talált meg a könyv, így nyögvenyelősen haladtam vele. Megkönnyebbülten lélegeztem fel az utolsó oldalhoz érve.

Kár, hogy nem maradt meg azon a szinten, mint az elején, ez így, ebben a formában nem az én könyvem volt.

Értékelés: 3/5

Borító: 4/5 

 

Eredeti cím: Finding Sky

Sorozat: Lélektársak #1

Kiadó: Manó Könyvek

Megjelenés éve: 2012

Oldalszám: 346

Fordította: Totth Gitta