Josh Malerman: Madarak a dobozban

A Madarak a dobozban-t már angolul is kiszúrtam magamnak, és nagyon örültem, hogy a Fumax kiadó megjelentette kis hazánkban. A kiadót nem érheti panasz; bár még nem olvastam tőlük sok könyvet, eddig mindegyikkel elégedett voltam, és a sorba ez a könyv is csatlakozott.

Bizarr gyilkos-öngyilkos esetek történnek Oroszországban, de főhősünk, Malorie egészen addig nem veszi komolyan a helyzetet, míg a környéküket is érinteni nem kezdi az emberekben végbemenő különös viselkedéshullám. Állítólag mielőtt az emberek megőrülnek, és kárt tesznek magukban és másokban, mindig látnak valamit, de senki sem tudja, hogy pontosan mit. Ez a tény vírusként terjed; vannak, akik elköltöznek, míg mások maradnak. Csak behunyt szemmel merészkednek ki az utcára, és a házukat pillantásbiztossá teszik takarókkal, függönyökkel, miegyébbel. Végül odajutnak, hogy egyáltalán nem teszik ki a lábukat a házból. Malorie pont akkor tudja meg, hogy terhes, mikor kezdetét veszik a furcsa események; a nővérével együtt próbál túlélni. Végül egy vadidegenekkel teli házban köt ki, ahol terhesen próbálja átvészelni a világvégét, ám ha emberek vannak összezárva sokáig egy szűk helyen, biztos, hogy a saját vesztüket okozzák.

Nem volt nehéz dolga ennek a könyvnek, még megdolgoznia sem kellett engem, eleve előnnyel indult, hiszen imádom az ilyen erős felütésű történeteket. A megvalósításban persze elhasalhatott volna, és noha voltak megkérdőjelezhető pontjai a könyvnek, ezeket egy vállrándítással elintéztem, és minden egyes pillanatát élveztem. Ami nem semmi teljesítmény, mert Josh Malerman debütáló regényéről van szó.

Még úgy is, hogy Malerman öngólt lőtt magának azzal, hogy két szálon fut a történet. Az egyik a jelenben játszódik, ahol Malorie két négyéves gyerekkel próbálja elhagyni a házat, és a folyón eljutni valahová. A többi történés a múltban zajlik, a jelenbe vezető utat mutatja be, és ez a megoldás azért öngól, mert a szerző a feszültség nagy részét ki is oltotta. Tudjuk, hogy Malorie egyedül van a gyerekekkel, és nem kell nagyon agyalni rajta, hogy mi történt a többiekkel. A tudás elvett mindent, amit nagyszabásúbb érdemben nyújthatott volna.

Sokan mondják, hogy nyomasztó a Madarak a dobozban, de én nem féltem meg ilyesmi, nem tartott a könyv feszültségben. Pedig a szerző próbálkozott erősen, érződött a stílusán, megnyilvánult a pattogós tőmondatokban, amikből az én ízlésemnek kissé sok is volt, de nem rontott az olvasási élményen. Érződött az olyan jeleneteken, amikben felerősítette, milyen, amikor megfosztják az embert a látásától, és a vaksötétben minden egyes rezzenésre megrándul, mert fogalma sincs, mi zajlik körülötte. Ezt próbálja átragasztani az olvasóra. Mindkét szálat hatásosan oldotta meg, pedig a jelenben lényegében csak a folyón eveznek, de mindent bevetett, hogy izgalmassá tegye azt is, a múltban pedig több mindent is boncolgatott, sosem ülepedett le a történet. Mégis, annak ellenére, hogy nem tartott a markában, azt el kell ismernem, hogy amikor elérte a csúcspontját a történet, ott rendesen belém szorult a szusz, ott megvolt az a robbanás. Még most is beleborzongok, ha rágondolok. Ahogy mindent egyetlen pillanatra fókuszált, és a helyükre kerültek a darabkák, az generálta mindazt a feszültséget, amit addig nem tudtam átélni.

Sok olyan véleménnyel találkoztam, amik nehezményezték, hogy nincsenek válaszok, hogy nem tudjuk, mik a lények, amik az őrületet okozzák, hogy nem tudjuk, honnan jöttek, hogy néznek ki. Én ezt így éreztem autentikusnak, hiszen nem nézhetnek rájuk, és abban a pillanatban, mikor megteszik, nekik lőttek. Tehát sosem fog kiderülni, és nem is fontos szempont szerintem, a központi kérdés a túlélés.

Én egyébként azt hittem, hogy a madarak azért szerepelnek a címben, mert közük van a jelenséghez, de nem, csak elemei a történetnek, és ötletesnek tartom, hogy ez az elem köszön vissza a címválasztásban.

A könyv vége nyitott vég, de én tökéletes lezárásnak éreztem, hiszen a kitűzött cél elérésének mikéntjét mutatja be, nem pedig a jövőt, vagy egy tálcán kínált megoldást, ami valljuk be, egy ilyen világban, mint ez, nem lehetséges.

Azért nem tudtam jó szívvel öt pontot adni a könyvnek, mert volt egy-két dolog, ami zavart. Például nehezen fogadtam el, hogy a szereplők egy vadidegen környéken szemfedőkkel nem tévednek el, és gond nélkül visszatalálnak a házba. Ugyanez vonatkozik a több km-es útra meg a kocsival vezetésre is. Logikailag megkérdőjelezhető az az ötlet, hogy a szereplőknek kutyákra van szükségük, mikor fogyóban az ételkészlet. Nem hogy az nem fordult meg a fejükben, hogy a meglévő kutyájukat szélnek eresztik, ők még beújítanak mellé kettőt, és senkit sem zavar, hogy nincs kaja, de megetetik a kutyákkal. A Gary-ügy is sántít egy kicsit, de oké, legyen, viszont az egyszerre szül a két nő jelenetet szörnyen hatásvadásznak éreztem, főleg, hogy Malerman erre hegyezte ki az egészet, és ha nem tette volna ilyen jól, akkor nehezebben nyeltem volna le.

Viszont e szőrszálhasogatás ellenére ez egy tényleg jó könyv a műfaj kedvelőinek, úgyhogy ajánlom mindenkinek, aki szereti a nyomasztó apokaliptikus történeteket.

Értékelés: 4,5/5

Borító: 5/5

Eredeti cím: Bird Box

Kiadó: Fumax

Megjelenés éve: 2015

Oldalszám: 262

Fordította: Rusznyák Csaba