Tetszik, ahogy a hegedűben bújik meg az utcakép, a nap; imádom a színeket, és legfőképpen a hangsúlyos kalligrafált betűtípust, ami árnyékolt és krétahatást kelt, ezáltal még jobban megragadja a szemet.
Készíthettem volna valami hasonlót, de ezúttal egy másik koncepció mellett döntöttem (ami nem is veheti fel a versenyt az eredetivel, de hát nem is ez a célom).
Akit érdekelnek a technikai részletek: a grafika három képből áll, az utcából, a lányból és a hegedűből. Én is kanyargós, hangsúlyos tipográfiára törekedtem. Mivel olvasás közben számomra a történet animeként jelent meg, specifikus színvilággal (ezt a kritikámban is említettem), ezért egy fekete-fehér/piros variáció is készült, bár szerintem a színes jobban néz ki.
A folytatást is ezen a vonalon tudom elképzelni. Utcakép a fiú főszereplővel, szürkéskék színvilág, kék tipográfia.
Az eredeti borító:
Amit én terveztem:
Fekete-fehér változat:
Az eredeti tényleg nagyon szép. A tiédnél eléggé elüt a piros és az a gitár, ami csak ott lóg (?) a falon. Az eredeti tipográfiája nagyon szépen követi a gitár körvonalát, ez az, ami igazán vonzza a szemet, ettől alkot harmóniát. A tiedet diszharmonikusnak látom inkább, kicsit gagyi hatása van. Pedig tudom, hogy szépeket tudsz alkotni. S mivel a cím betűtípusa elég vastag, szerintem jobban mutatna, ha az író neve is vastagabb lenne, hogy azért meglegyen az összhang. Ha megnézed, az eredetiben ez megvan, nem üt el annyira a kettő (kis különbség is nagy különbség).
VálaszTörlésAz egy hegedű. Egy oszlopon.
VálaszTörlésFontbeli ízléskülönbséggel meg nem lehet mit kezdeni, nyilván a címhez elég limitáltak voltak a lehetőségeim, ez is egy olyan font, amiért ki kell csengetni pár dollárt. Az meg szerintem abszolút nem következik abból, hogy ha vastag az egyik tipo, akkor a másiknak is annak kell lennie, sőt, van amikor az ellenkezője működik. De hát ez teljesen szubjektív.