Január 26-án érkezik a magyar mozikba az
Egy kutya négy élete filmadaptációja.
Ennek apropóján újraolvastam a regényt, és másodszorra is ugyanolyan keserédes,
aranyos, imádnivaló élményt leltem benne. Figyelem, papírzsepiket előkészíteni!
A Könyvmolyképző a premier kapcsán új, filmes borítóval is megjelenteti a könyvet – szebb, mint az eredeti.
Lenyűgöző történetünk főszereplője, egy aranyos kutyus nem egy, de több életen keresztül próbál meg rájönni arra, hogy mi is az élete célja. A Kutyás történet más, mint a többi megszokott, cuki kis kutyusokról szóló megható regény. Az élet legalapvetőbb kérdésére keresi a választ: miért vagyunk itt? Hősünk, Béni maga is megdöbbenve tapasztalta, hogy lenyűgöző szépségű, aranyló szőrű kiskutyaként született újjá, miután végigélte egy korcs, kóbor kutya tragikusan rövid életét. Az új lehetőséget kihasználva eljut a nyolcéves kisfiú, Ethan ölelő karjába. Együtt számtalan lélegzetelállító kalandot élnek át, és közben Béni megtanulja, hogyan legyen jó kutya.
Hősünk kalandja azonban nem ér véget azzal, hogy egy szerető család kedvenc háziállata lett. Ismét újjászületik, és vaksin pislogó kölyökkutyaként megint csak azt szeretné kideríteni, hogy képes lesz-e valaha is rájönni a létezése értelmére.
Három és fél
év telt el azóta, hogy először a kezembe foghattam a könyvet. Emlékszem, még a
könyvtár polcain böngésztem, amikor kiszúrtam a zöld, kutyusos borítót, és
amikor elolvastam a fülszöveget, képtelen voltam nem kikölcsönözni. Korábban
még sosem olvastam olyan könyvet, amiben egy állat a narrátor, nem csoda, hogy
fellángolt a kíváncsiságom.
A narráció a
legnagyobb erőssége a könyvnek – persze nem az egyetlen –, és Cameron
zseniálisan oldotta meg a kutyaszemszöget. Lényegében mindegy, mi történik, Béni
narrálásában minden szó, minden tett magára ölti a cukiságot. Már az első
mondatok olyanok, hogy mosoly öntötte el az arcom. Kutyaként Béni sok mindent
nem ért, sok mindent másként értelmez, bájos naivitásán hihetetlen jókat lehet
derülni, miközben pontosan ki tudjuk következtetni, mi zajlik az emberek
között.
Béni az
életeiben kóbor kutya lesz, szeretett öleb, rendőrkutya, hányattatott sorsú
kutya. Létezése mindegyik formájában új tudásra tesz szert, és igyekszik
jelentőségteljesen kitölteni az életét, de aztán mindig újjászületik, és rájön,
hogy mégsem az a célja, amit korábban hitt. A legszeretetteljesebb az Ethan
nevű kisfiúval töltött élete, míg a legérdekesebbek a rendőrkutyaként megélt
évek. Utóbbit nagyon élveztem olvasni, hogy hogyan képzik a kutyákat, nevelik
katonás rendre és utasítják bevetés közben. Ahogy Béni gazdái is cserélődnek,
különböző élettörténeteket ismerünk meg: emberek nőnek fel, házasodnak, halnak
meg, gyerekek születnek. Önmagában nem lett volna olyan érdekes egyik történet
sem, tipikus családregény, ahol telnek-múlnak az évek, de így egyszerre volt
humoros, érdekfeszítő és helyenként megrázó.
Olvasás
közben a szám aktív mozgástevékenységet folytatott: hol felfelé, hol lefelé
görbült. Mindenképpen érdemes kikészíteni a papírzsepit, mert garantáltak a
kibuggyanó könyvek. (Amúgy érti valaki, hogy miért vagyunk hajlamosak az
állatos történeteken jobban elpityeredni?) Először akkor szakadt meg a szívem,
amikor egy kiteljesedett élet után az öreg Bénit eléri a vég. Ott meg kellett
állnom, hogy egy nagy, nyugtató levegőt vegyek; az egy annyira érzelmes,
megható pillanat volt, hogy elhomályosodott a szemem.
Óhatatlanul
is a saját kutyáim jutottak eszembe. Annyira szerves részei az életemnek, hogy
el sem tudom képzelni nélkülük. Az egyik most már 10 éves, és a fajtája 12-13
évig húzza, úgyhogy képzelhetitek, milyen gyakran jár ezen az agyam… Néha én is
el szoktam tűnődni azon, milyen gondolatokat forgatnak a fejükben, vagy mit
szólnak ahhoz, amikor már megint új becenevet kapnak. Még magamat is meglepem,
amikor előállok valami hülye névvel, mostanában a Maki meg a Csirke a sláger
(ne is kérdezzétek, én sem értem). De hé, hallgatnak rá!
A könyv
utolsó része az, ami megérintette a lelkemet. A szerző zseniálisan foglalta
keretbe ezt a négy életet, és az utolsó mondattal, „teljesítettem a küldetésem”
tökéletesen lefedi a választ arra a kérdésre, amit a könyv és a kutya célul
tűzött ki magának. Keserédes érzés volt az utolsó oldalakat olvasni, miközben
potyogtak a könnyeim, hiszen a hosszú évek után minden jóra fordult, de semmi
sem tart örökké, és Béni pont ott volt, ahol lennie kellett.
Ebből a
szempontból egyáltalán nem tetszik, hogy a trailer elspoilerezi a regény végét,
mert én olvasás közben nem láttam előre, hogy miben fog Béni sorsa
kiteljesedni, és kellemes meglepetés volt. Én már nagyon várom, hogy nézhessem,
biztos vagyok benne, hogy egy szívmelengető családi filmhez lesz szerencsénk.
Az újraolvasás másik oka, hogy most már illene rávetnem magam a folytatásra. Amiatt sajnálom a létét, hogy ez így volt kerek, egész, de ha kapok egy hasonló kaliberű történetet, akkor minden meg van bocsátva. A lényeg: zsepiket karnyújtásnyira bekészíteni, és sipirc olvasni ezt a fantasztikus könyvet! Gazdik előnyben!
(Robbant a hír, hogy az Ellie-t alakító németjuhász, Hercules állatkínzásnak esett áldozatul, amit a forgatásról kiszivárgott videó támaszt alá. A videóban jól látszik, hogy a kutya heves ellenkezésével nem törődve tuszkolják bele a sebes áramlatba, aminek a végén úgy érkezik meg, hogy akár vízbe is fulladhatna. Valaki a háttérben megjegyzi, hogy csak simán dobják bele. Az Amblin Entertainment indoklása szerint a kutya korábban minden probléma nélkül végrehajtotta a tőle elvártakat, csak a forgatás napján nem akart engedelmeskedni, így aznap nem is erőltették a folytatást. A nézők felháborodtak (az imdb-n röppennek az egy csillagok), a PETA bojkottálni akarja a filmet, a Universal vizsgálatot indított; a producer, a rendező és a kutya hangja elhatárolódnak az esettől, és meg vannak döbbenve. Én is.)
Értékelés: 5/5
Borító: 5/5
Eredeti
cím: A Dog’s Purpose
Sorozat:
Egy kutya négy élete #1
Kiadó:
Könyvmolyképző
Megjelenés
éve: 2012
Oldalszám:
352
Fordította:
Varga Csaba
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése